Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
Bejelentkezés

 

Igehirdetések videói

Link 2021.05.09. Húsvét utáni 5. vasárnap Lukács 18, 1-8.
Lukács 18, 1-8: "1Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. 2Ezt mondta: „Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. 3Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. 4Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, 5mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül.” 6Azután így szólt az Úr: „Halljátok, mit mond a hamis bíró! 7Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? 8Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”
Link 2021.05.02. Húsvét utáni 4. vasárnap Máté 21, 14-17.
Máté 21, 14-17: "14Azután vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket. 15Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták azokat a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltották: „Hozsánna a Dávid Fiának!” - haragra lobbantak, 16és így szóltak hozzá: „Hallod, mit mondanak ezek?” Jézus pedig így válaszolt nekik: „Hallom. Sohasem olvastátok: Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet?” 17Erre otthagyva őket kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát."
Link 2021.04.25. Húsvét utáni 3. vasárnap
Máté 18, 11-14: "Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.) 12Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet? 13Ha azután megtalálja, bizony mondom néktek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. 14Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül."
Link 2021.04.18. Húsvét utáni 2. vasárnap
János 10. 25-30: 25„Mondtam már nektek – felelte Jézus –, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem. 26Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. 27A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. 28Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. 29Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. 30S én és az Atya egy vagyunk.”
Link 2021.04.11. Húsvét utáni 1. vasárnap 2.Kor. 4, 13-18.
2 Korintus 4, 13-18: 13Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk! 14Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. 15Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére. 16Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. 17Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, 18mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
Link 20201.04.04. Húsvét 1. Jelenések 1, 9-20.
Jelenések 1, 9-20: "9Én, János, a királyságban és a türelmes várásban testvéretek Jézusban, és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevű szigeten voltam, az Isten szava miatt, és Jézus tanúságtétele miatt. 10Az Úr napján elragadtatásba estem. Hátam mögül, mint valami harsona, 11megszólalt egy hang: „Amit látsz, írd le egy könyvbe, és küldd el a hét egyháznak: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatírába, Szárdeszbe, Filadelfiába és Laodiceába.” 12Erre megfordultam, hogy megnézzem, mely hang szól hozzám. Amint odafordultam, hét arany gyertyatartót láttam, 13a gyertyatartók közt pedig az Emberfiához hasonlót. Bokáig érő ruhát viselt, aranyöv övezte mellét. 14Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a lobogó tűz, 15lába, mint a kohóban izzó sárgaréz, hangja, mint a nagy vizek zúgása. 16Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélű hegyes kard tört elő, arca pedig olyan volt, mint a teljes erejében ragyogó nap. 17Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó 18és az élő. Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké. Nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai. 19Írd le hát, amit láttál, a jelent és ami ezután történik. 20A hét csillagnak, amit a jobbomban láttál, és a hét arany gyertyatartónak ez a titka: a hét csillag a hét egyház angyala, a hét gyertyatartó meg a hét egyház.”
Link 2021.03.29. Húsvéti üzenet járvány idején nagyobbaknak
A húsvéti üzenet járvány idejére készült 3-8. osztályosoknak: 1. Korintus 15, 3-4-re hivatkozva: Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon"
Link 2021.03.29. Húsvéti üzenet járvány idején kicsiknek
A húsvéti üzenet járvány idejére készült az 1-3. osztályosoknak 1. Korintus 15, 3-4-re hivatkozva: Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon"
Link 2021.03.28. Virágvasárnap Zofóniás 3, 14-17.
Zofóniás 3, 14-17: "14Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izráel! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya! 15Eltörli az ÚR az ítéletedet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az ÚR, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől tartanod. 16Azon a napon így biztatják majd Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! 17Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked."
Link 2021.03.21. Böjt 5. vasárnapja János 2, 13-22.
János 2, 13-22: 13Közel volt a zsidók húsvétja, Jézus is felment Jeruzsálembe. 14A templomban találta az ökrök, juhok és galambok árusait, és az ott ülő pénzváltókat. 15Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította, 16és a galambárusoknak ezt mondta: „Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!” 17Ekkor tanítványainak eszébe jutott, hogy meg van írva: „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem.” 18A zsidók pedig megszólaltak, és megkérdezték tőle: „Milyen jelt mutatsz nekünk, amelynek alapján ezeket teszed?” 19Jézus így felelt nekik: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.” 20Ezt mondták rá a zsidók: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted?” 21Ő azonban testének templomáról beszélt. 22Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott.
Link 2021.03.14. Böjt 4. vasárnapja János 6, 35-40.
János 6, 35-40: 35„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. 36De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. 37Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. 38Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. 39Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. 40Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.”
Link 2021.03.07. Böjt 3. vasárnapja János 1, 29-34.
János 1, 29-34: 29Másnap János látta Jézust, amint jön felé, és így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét! 30Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt, mint én. 31Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt.” 32Így tett erről bizonyságot János: „Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. 33Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és megnyugodni rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. 34Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia.”
Link 2021.02.28. Böjt 2. vasárnapja Kolossé 1, 24-29.
Kolossé 1, 24-29: "24Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. 25Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek az Isten igéjét; 26mégpedig azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ő szentjeinek, 27akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag ennek a titoknak dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. 28Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk a Krisztusban. 29Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem."
Link 2021.02.21. Böjt 1. vasárnapja Máté 16, 21-27.
Máté 16, 21-27: 21Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. 22Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” 23Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” 24Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. 25Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja. 26Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? 27Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. 28Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országával.”
Link 2021.02.14. Ötvened vasárnap Jakab 3, 13-18.
Jakab 3, 13-18: "13Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! 14Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben. 15Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. 16Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található. 17A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. 18Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek."
Link 2021.02.07. Hatvanad vasárnap Zsidó 4, 12-13.
Zsidó 4, 12-13: "12Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. 13Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk."
Link 2021.01.31. Hetvened vasárnap 1. Péter 2, 1-5.
1. Péter 2, 1-5: "1Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, 2mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, 3mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. 4Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; 5ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által."
Link 2021.01.24. Vízkereszt utáni utolsó vasárnap 2. Mózes 24, 12-18.
2. Mózes 24, 12-28: "12Az Úr azt mondta eztán Mózesnek: »Jöjj fel hozzám a hegyre, maradj ott, és én átadom neked a kőtáblákat, a törvényt és a parancsokat, amelyeket leírtam, hogy tanítsd őket!« 13Fel is készült Mózes és szolgája, Józsue, és amikor Mózes elindult Isten hegyére, 14azt mondta a véneknek: »Várjatok itt, amíg vissza nem térünk hozzátok! Áron és Húr veletek vannak, ha valami peres dolog felmerül, vigyétek őeléjük!« 15Amikor aztán Mózes felment, a felhő elborította a hegyet, 16és az Úr dicsősége leszállt a Sínai hegyére. Miután azt hat napig eltakarta a felhővel, a hetedik napon szólította őt a felhő közepéből. – 17Izrael fiainak szeme előtt olyan látvány volt az Úr dicsősége, mint a hegy ormán égő tűz. – 18Erre Mózes bement a felhő közepébe, felment a hegyre, és ott volt negyven nap és negyven éjen át."
Link 2021.01.17. Vízkereszt utáni 2. vasárnap 5. Mózes 31, 9-16.
5. Mózes 31, 9-16: 9Mózes leírta ezt a törvényt, és átadta a papoknak, Lévi fiainak, akik az ÚR szövetségládáját hordozzák, meg Izráel összes véneinek. 10Ezt parancsolta nekik Mózes: Minden hetedik esztendő végén, az adósságelengedés évének megszabott idejében, a sátoros ünnepen, 11amikor egész Izráel eljön, hogy megjelenjék Istenednek, az ÚRnak a színe előtt azon a helyen, amelyet kiválaszt, fel kell olvasni ezt a törvényt az egész Izráel előtt, fülük hallatára. 12Gyűjtsd össze a népet, a férfiakat, a nőket és a gyermekeket, meg a lakóhelyeiden élő jövevényeket, hogy hallják meg, és tanulják meg, és féljék Isteneteket, az URat, megtartván és teljesítvén ennek a törvénynek minden igéjét. 13Fiaik is, akik még nem ismerik, hallgassák meg, és tanulják meg, hogy féljék Istenüket, az URat mindenkor, amíg csak éltek azon a földön, ahová most átkeltek a Jordánon, hogy azt birtokba vegyétek. 14Azután ezt mondta Mózesnek az ÚR: Közel van már az az idő, amikor meg kell halnod. Hívd ide Józsuét, és álljatok meg a kijelentés sátrában, mert megbízást akarok neki adni. Odament tehát Mózes és Józsué, és megálltak a kijelentés sátrában. 15Az ÚR pedig megjelent a sátorban felhőoszlopban, és a felhőoszlop megállt a sátor bejárata fölött."
Link 2021.01.10. Vízkereszt utáni 1. vasárnap 1.Mózes 9, 12-16.
1. Mózes 9, 12-16.: "12Majd azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amit én szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel, örökre: 13szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 14Amikor felhőt borítok a földre, és feltűnik az ív a felhőn, 15akkor visszaemlékezem a szövetségre, amelyet kötöttem veletek és minden élőlénnyel, amely testben él, és nem lesz többé a víz özönvízzé minden test pusztulására. 16Ha ott lesz az ív a felhőn, látni fogom és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön."
Link 2021.01.03. Újév 1. vasárnapja Mt. 18,1-5
Mt 18, 1-5: 1Abban az órában a tanítványok odajöttek Jézushoz és azt mondták: »Ki a legnagyobb a mennyek országában?« 2Erre ő odahívott egy kisgyereket, közéjük állította 3és így szólt: »Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. 4Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. 5És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, engem fogad be.
Link 2020.12.31. Óév utolsó napja Mt 9, 14-17.
Mt 9, 14-17: "14Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: »Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?« 15Jézus így felelt nekik: »Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. 16Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot; mert kiszakad a folt a ruhából, és a szakadás még nagyobb lesz. 17Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, mert különben a tömlők szétrepednek, s kiömlik a bor is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe töltik, így mind a kettő megmarad.«"
Link 2020.12.27. Karácsony utáni vasárnap Lk. 10, 5-11.
Lukács 10, 5-11: "5Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: ‘Békesség e háznak!’ 6Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. 7Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. 8Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. 9Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: ‘Elközelgett hozzátok az Isten országa.’ 10Ha pedig egy városba betértek, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára, és mondjátok: 11‘Még a port is lerázzuk nektek, amely a ti városotokban lábainkra tapadt; tudjátok meg azonban, hogy elközelgett az Isten országa."
Link 2020.12,25. Karácsony Jn. 1,14.
János 1,14: "Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atyaegyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal."
Link 2020.12.24. Szenteste Lukács 2, 1-14 és 1. Kor. 13.
Lukács 2, 1-14: "1Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. 2Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt. 3Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. 4József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, 5hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 6Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. 7Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. 8Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. 9Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. 10De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. 11Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. 12Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” 13Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: 14„Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!”
Link 2020.12.20. Advent 4. Jelenések 22, 1-5.
Jelenések 22, 1-5: "Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. 2A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. 3Nem lesz többé átok a városon, hanem az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják őt, 4és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. 5Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké."
Link 2020.12.13. Advent 3. II. Timóteus 1, 8-14.
2. Timóteus 1, 8-14: "8Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által. 9Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. 10Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. 11Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. 12Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. 13Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. 14A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által."
Link 2020.12.06. Advent 2. Jakab 5, 7-11.
Jakab 5, 7-11: "7Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. 8Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. 9Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll. 10Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. 11Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr." Énekek: Evangélikus Énekeskönyv 133, 134, 140. Ezek megtalálhatóak itt is: https://enekeskonyv.lutheran.hu/tartenek.htm
Link 2020.11.29. Advent 1. 1 Péter 1, 22-25.
1 Péter 1, 22-25: "22Miután lelketeket az igazságnak engedelmeskedve már megtisztítottátok az őszinte testvéri szeretetre, figyelmesen szeressétek egymást, szívből. 23Nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá Isten élő és örök szava által. 24Mert: Minden test olyan, mint a fű, a dicsősége, mint a rét virága. Elhervad a fű, s lehull a virága, 25de az Úr szava örökre megmarad. Ez pedig az a tanítás, amelyet hirdettek nektek."
Link 2020.11.22. Örök élet vasárnapja Jelenések 7, 9-17.
Elhangzanak az Evangélikus Énekeskönyv 419,410,443-as énekei. Harmoniumon kísér Gál Bertalan.
Link 2020.05.17. Húsvét utáni 5. vasárnap 1 Tim. 2, 1-3.
Az igehirdetés a közbenjáró imádságról szól és a Gyomai Gyülekezeti Teremben készült járvány idején. Elhangzó énekek: Evangélikus énekeskönyv 54. (1,3,5. versszak) és 72. éneke (1,2 és 9. versszak).
Link 2020.05.10. Húsvét utáni 4. vasárnap Apostolok Cselekedetei 16, 25-34.
Az istentisztelet felvétele kijárási korlátozás idején készült a Gyomai Gyülekezeti Teremben. Az igehirdetés címe: Az imádság ereje. Az Evangélikus Énekeskönyv 101-es és 60-as számú énekei hangzanak el.
Link 2020.05.03. Húsvét utáni 3. (anyák napi) vasárnap 1 Kor. 13, 1-8. és 13.
A felvétel a Gyomai Evangélikus Gyülekezeti Teremben készült.
Link 2020.04.26. Húsvét utáni 2. vasárnap Zsid. 11, 17-19
A felvétel a Mezőtúri Evangélikus Templomban készült karantén idején.
Link 2020.04.19. Húsvét utáni 1. vasárnap - Zakariás 8, 6-8.
A Gyomai Evangélikus Templomban orgonál Gál Benedek mezőtúri kántor.
Link 2020.04.12. Húsvét - Jób 19, 25-26.
Helyszín a Gyomai Gyülekezeti Terem karantén idején.
Link 2020.04.10. Nagypéntek - Ján. 3,16.
Az énekeket a Fóti Kántorképző Intézet diákjai éneklik.
Image Mezőtúr 2015 oltár.jpg
 
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. március »
március
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031